Kategóriák
Ruházat

Férfi dilemma – egyszínű vagy mintás pólót válasszak?

Az első benyomás nagyon fontos – ezt a kijelentést legalább egyszer már mindenki hallotta. Ettől függetlenül megállja a helyét, mivel a másik emberről a másodperc töredéke alatt képesek vagyunk véleményt alkotni, amelyet aztán csak nehezen lehet megváltoztatni. Miután a legtöbb pasi pólót szokott hordani a nap legnagyobb részében, így ezen ruhanemű milyensége is beleszámít, hogy milyen első benyomás alakul ki az illetőről.

Miért meghatározó a póló kinézete első benyomáskor?

A pozitív első benyomást természetesen a legnagyobb mértékben az egyéni kisugárzás befolyásolja. Ez nem feltétlenül azon múlik, hogy hogy néz ki az illető, de tény, hogy a külső is sokat nyom a latba – ápoltság, frizura, valamint az öltözet. Sokkal szimpatikusabb ember benyomása kelthető például tiszta, vasalt, egyszínű vagy ízlésesen vicces pólók segítségével, mintsem gyűrött, koszos vagy megbotránkoztató feliratú felsőkkel.

Miután a munkahelyek nagy része nem követel előre meghatározott öltözetet, így ahogy már említettük, sokan egész nap egy szál pólóban rohangálnak. Más szóval, ha nem szükséges folyamatosan ingben feszíteni, a pasik döntő hányada jellemzően pólót fog viselni. Ahhoz tehát, hogy az első benyomás sikeres legyen, mindenképp olyat kell választani, amiben jól érezzük magunkat – ez látszani fog a kisugárzásunkon is. amelynek eredménye a magabiztosabb megjelenés.

Hogyan válasszuk ki az ideális pólót?

A megfelelő póló kiválasztásához elsősorban két dologra kell figyelni: hol szeretnénk hordani, és milyen a saját stílusunk. Az első esetet talán magyarázni sem kell, miután egy üzleti tárgyalásra az ember azért nagy valószínűséggel nem állít be utcai pólóban. Ha viszont nem cél az üzleties megjelenés, akkor nyugodtan dönthetünk egy fekete, fehér vagy szürke póló mellett, amelynek testhez igazodó vonalai vannak. A stílus tekintetében egyesek a visszafogottabb, egyszínű, míg mások a színesebb, mintás, vicces pólókat részesítik előnyben. Ilyenkor a lényeg, hogy jól érezzük magunkat viselésekor, ami mindenképp tükröződni fog kisugárzásunkon is – ezzel pedig nagyobb eséllyel alakíthatunk ki magunkról kellemes első benyomást.

Nem a ruha teszi az embert – azonban az első benyomásban igen fontos szerepe van. Csakis rajtad múlik, hogy a rólad kialakított kép pozitív, vagy negatív, így ehhez mérten válasszunk pólót is.